Minap lapozgatom az angol nyelvkönyvet, és meglepve tapasztalom, hogy az egyszerűbb mondatokat megértem.
(Gy.k. sosem tanultam angolul, csak németül. Az oroszt inkább hagyjuk. :D )
Nagy lelkesen fel is olvasom az egyik mondatot a férjemnek, amiben volt egy szó, amit egyáltalán nem ismertem, de a szövegkörnyezetből sejtettem, hogy mire gondolt a költő.
Nem érti.
Újra olvasom, megint nem érti.
Felpattan a gép elől, oda vágtat az ágyhoz, kikapja a kezemből a könyvet, majd felolvas egy-két sort:
erre gondoltál? -kérdezi, és néz rám hatalmas szemekkel.
Csak pislogok.
Tessék? Mit olvastál? -kérdezek vissza.
Megfordítja a könyvet és rábök arra a mondatra, amit én is olvastam az előbb, majd szó szerint felnyerít a röhögéstől:
Drágám, inkább maradj a németnél, mert az angol szöveget német kiejtéssel olvastad, így persze, hogy nem értettem, hogy mit akarsz mondani.
Ekkor én is felröhögtem, és megegyeztünk abban, hogyha így folytatom az angol tanulást, én leszek az első olyan magyar, aki ha megszólal, az angol rákérdez majd, hogy talán német vagyok?
:D :D :D
Utolsó kommentek